Aktuális Címlap Sport

Fatima a merülés világcsúcsát szeretné megdönteni

Egy fiatal magyar hölgy egyik pillanatról a másikra robbant be a hazai búvárközösség tudatába azzal, hogy magyar szabadmerülő (freediver) csúcsot ért el egy rangos nemzetközi versenyen. Most a világbajnokságra készül, adakozásból.

Korok Fatima olyan sportot űz, ami Magyarországon nincs is! Ő a szabadmerülés hazai bajnoka, nem egészen egy évvel azután, hogy egyáltalán elkezdte űzni ezt az extrém sportot. Egyetlen levegővétellel, uszony nélkül 58 méter mélyre úszik a tengerben 2 perc 34 másodperc alatt, és ezzel a világranglistán is a 13. helyen áll.

A kötél mentén végzett szabadmerülés során, amikor a sportoló a kezével húzza magát a mélybe, 71 méterre merült versenyen, edzésen volt már 80 méter mélyen is. Öt percig bírja ki a víz alatt, ha nem mozog, amikor úszik vagy kötéllel húzza magát, akkor 3 percig, hiszen sokkal több oxigént használ fel mozgás közben a szervezet.

Kötél mellett könnyebb a merülés.

– Előbb tudtam úszni, mint járni. Három hónapos koromtól vittek ugyanis babaúszásra a szüleim. Később szinkronúszó voltam, 16 éves koromig- mondja Fatima. Saját bevallása szerint eredetileg nem készült versenyzőnek, de az edzések megkezdését követő két és fél hónap után óriási fejlődéssel átlépte a 60 méteres mélységet egyetlen lélegzetvétellel, mindenféle segédeszköz nélkül. Ő fogja képviselni hazánkat az AIDA szabadmerülő világbajnokságon, Franciaországban. 

– A célom az, hogy megdöntsem az uszony nélküli szabadtüdős merülés 73 méteres világrekordját. Elhatároztam, hogy indulok a szeptemberi francia világbajnokságon. Nagyon keményen dolgoztam ezért.A sport teljes életmódváltást is hozott: abbahagytam a dohányzást, 13 hónapja nem ittam alkoholt, egészségesen és józanul élek, tanulok és komolyan edzek, és merek nagyot álmodni.– mondja Fatima. 

A világbajnokságra való felkészülés mellett az utazást is szerveznie kell. Miután saját pénzéből nem futotta az utazásra, Fatima gyűjtést szervezett az interneten, és a magyar olvasók összeadták neki a pénzt, mely elegendő ahhoz, hogy képviselhesse hazánkat a 2019-es világbajnokságon.