Aktuális Egészségére! Színes

Felesége gyógyulásáért eladta Mustangját, 18 év után gyerekei visszavásárolták

Egy Mustangot tulajdonolni nem mindennapi élmény. Olykor azonban az élet felülírja a terveket, felesége rákbetegsége miatt kellett az amerikai férfinak eladnia szeretett autóját, amit most közel kt évtized után kapott vissza gyermekeitől.

Wesley Ryan 18 éve azért adta el szeretett 1993-as Ford Mustang GT-jét, mert felesége rákos beteg volt és az autó árából fizette az asszony kezelését. A férfi felesége végül meggyógyult, részben annak köszönhetően, hogy a férj meghozta ezt a döntést. Wesley Ryan azt hitte, hogy soha nem láthatja viszont az autót, ám a gyerekei 18 év után hatalmas meglepetést okoztak neki.

A gyerekek ugyanis felkutatták az eredeti autót, Wesley fia pedig visszavásárolta azt. Ezzel máris hatalmas örömöt szerzett az apjának, aki elsírta magát, amikor meglátta a régi kocsit.

Ugyanakkor nagyon sokat kellett volna rá költeni még, hiszen elég rossz állapotban találták meg, az előző tulajdonos pedig versenyautót szeretett volna csinálni belőle, de ezzel csak rontott az autón.

A történetnek végül boldog vége lett, ugyanis, amikor a Fordnál hallottak a család sztorijáról, átvállalták a felújítást, amit végül Hennessey Performance műhelyében végeztek el – számolt be az ABC News.

A Ford központjában kapta vissza hőn szeretett autóját Wesley

A kocsit végül darabjaira szedték és csodálatos külsőt, valamit belsőt varázsoltak neki, a gyárból pedig egy 5 literes V8-as motort és váltót is adtak a projekthez. Az elkészült autót a Ford dearborni főhadiszállásán Henry Ford ük-ükunokája és John Hennessey társaságában adták át az apának, aki könnyeivel küszködve ült be régi kedvencébe.