Aktuális Címlap Sztárok

Testőre szerint a pedofilbotrányok tették tönkre Michael Jacksont

Matt Fides azt állítja: Jacksont ezek a sorozatos botrányok teljesen tönkretették lelkileg és egészségileg, szabályosan paranoiás lett.

A hivatlos álláspont szerint Michael Jackson gyógyszertúladagolásból eredő szívleállásba halt bele. Orvosát, Conrad Murray-t 2011-ben ítélték börtönre, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. Jacko testőre, Matt Fides szerint azonban a baj már korábbra datálható.

Matt Fides azt állítja: Jacksont a pedofilbotrányok sorozata teljesen tönkretette lelkileg és egészségileg, szabályosan paranoiás lett. Biztos benne, hogy ez a paranoia vezetett végül a halálához.

„Egyértelmű volt, hogy a rengeteg tárgyalás és vád után már soha nem lesz az a Michael Jackson, aki korábban volt. Egyszerűen tönkretették. Lefogyott, sem enni, sem aludni nem tudott” – idézi Fidest a Daily Star nyomán a Ripost

A jelenleg edzőként dolgozó egykori testőr arról is beszélt, hogy Jacko élete utolsó szakaszában már az utcára is alig mert kimenni, és folyamatosan rettegésben élt.