Aktuális Címlap Otthon, édes otthon

Több gyermek születhet, ha van nagyszülői segítség

Biztos alapot ad a családoknak a generációk közötti jó kapcsolat a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) által készített legfrissebb kutatása szerint.

Az ezer fő bevonásával, 18 és 25, valamint 65 és 75 év közöttiek megkérdezésével készült, az idősek világnapja alkalmából nyilvánosságra hozott felmérés rámutat arra, hogy mindkét generáció alapvetően házasság- és gyermekpárti, miközben kiemelkedően fontosnak tartják a kölcsönös segítségnyújtást is. A válaszadók nagy többsége vallja azt, hogy a szülői segítségnyújtás nagyon fontos egy fiatal pár számára – ezt a fiatalok 88, az idősek 93 százaléka gondolja így. Több mint háromnegyedük szerint elősegíti a gyermekvállalást, ha az unokákat alkalmanként a nagyszülőkre is rábízhatják.

A húszas éveik elején járók majdnem fele (44 százaléka) több gyermekre vágyik, mint amennyi a szüleiknek van, az idősek 39 százaléka pedig több gyermeket vállalna, ha újrakezdhetné az életét. A válaszadó fiatalok többsége házasságban szeretne élni, az idősek 63,2 százaléka, a fiatalok kicsit több mint fele gondolja úgy, hogy aki gyermeket vállal, kössön házasságot. A fiatalok körében a házasságot tervezők közül szinte mindenki gyermeket is szeretne.

A megkérdezett fiatalok 74 százaléka szívesen gondoskodna idős szüleiről, így az idősek is számíthatnának a fiatalabb korosztályra. A fiatalok az idejükből is többet szeretnének áldozni a nagyszülőkkel való találkozásokra, mindössze egyharmaduk gondolja úgy, hogy most elég időt töltenek együtt.