Címlap Színes Sztárok

Közösen búcsúzott Las Vegastól Céline Dion és három fia

A legidősebb már elmúlt 18 éves, míg az ikrek nagyon megnőttek.

Céline Dion 1994-ben ment hozzá akkori menedzseréhez, René Angélilhez, akivel egészen 2016-ig, a férfi haláláig együtt volt. Az énekesnő és a nála 26 évvel idősebb férj házasságából három fiú született: első fiuk, René-Charles 2001 januárjában látta meg a napvilágot, kilenc évvel később, 2010-ben pedig ikerfiúknak, Eddy-nek és Nelsonnak adott életet az énekesnő.

A 18 éves René-Charles édesanyjához hasonlóan a zenei pályára lépett, a Big Tip művésznéven ismert fiatal a rap és az r’n’b műfajokat érzi a legközelebb magához, számos dala pedig fellelhető az interneten, de Instagram-oldalán is bátran követhető, a fiatal lányok legnagyobb örömére.

Céline Dion két kisebbik fiáról, a lassan 9 éves Eddyről és Nelsonról csak nagyon ritkán oszt meg fotókat közösségi oldalán. A francia-kanadai énekesnő gyermekeivel legutóbb júliusban volt látható: 16 évnyi fellépés után az utolsó koncertjét adta Las Vegasban, a Caesars Palace Colosseumjában. A show végén fiaival együtt emlékeztek a szeretett férjre és édesapára, René Angélilre, aki 2016-ban gégerákban hunyt el.