Aktuális Címlap Sztárok

Megnősült az 55 éves DJ Dominique

Elvette 19 évvel fiatalabb szerelmét a lemezlovas, rádiós műsorvezető, akinek gyönyörű a felesége.

Várkonyi Attila másfél évvel ezelőtt ismerte meg Kingát Tokajban, egy színházi rendezvényt követő partin. „Lemezlovasként léptem fel, ő pedig vendégként volt jelen. Megláttuk, utána megkerestük egymást, sokat beszélgettünk, aminek szerelem lett a vége. Most anyakönyvezető előtt fogadtunk egymásnak örök hűséget családi körben, de nemsokára lesz egyházi esküvőnk is” – mesélte a Best magazinnak a sztár DJ, aki a nagy napot követően egy négynapos dubaji nászúttal lepte meg újdonsült asszonyát.

„Hálás vagyok Kingának, hogy 55 évesen végre van saját családom. (…) Öt évvel ezelőtt a teniszcsillag Szávay Ágival volt egy hosszabb kapcsolatunk, de miután vége lett, azt gondoltam, lehet, hogy már soha többet nem lesz párom” – vallotta be DJ Dominique. Elmondása szerint Kingában megtalálta azt, amit évtizedek óta keresett: szerelmet, szeretőt, barátot, társat, szövetségest. „Nagyon szép lány, amikor először megpillantottam, ahogy mosolygott, rögtön elvarázsolt. De nagyobb részben nem emiatt szerettem bele és vagyunk együtt. Sokkal inkább a lelke és a természete miatt. 36 éves, jóval fiatalabb, mint én, mégis hasonlóan gondolkodunk a világ dolgairól” – árulta el.

Kinga is a Retro Rádióban dolgozik, és a jótékonykodás mindkettőjüknek fontos. „Még csak kéthetes házasok vagyunk, kicsit korai erről bármit is mondani, de igen, mind a ketten szeretnénk gyereket”.